SZAKTANÁCSKOZÁS AZ ELHÍZÁS ÉS A METABOLIKUS SZINDRÓMA GYÓGYÍTÁSÁRÓL
2008. szeptember 4.-én került sor Belgrádban a Roche gyógyszergyár szervezésében arra a szaktanácskozásra, melynek témája az elhízás és a metabolikus szindróma gyógyítása volt, és melyen bemutatták a METRONÓM tanulmány eredményeit, az elhízás gyógyításában alkalmazott Xenical készítményt. Az összejövetel jelentősége kiemelkedő, ugyanis ezáltal az érdeklődés középpontjába egy megbetegedés, mely egyben kockázati
tényezőt is jelent a nem-fertőző krónikus megbetegedések kialakulását is elősegítve. A megbetegedés gyakorisága már a járvány szintjét éri el, ezért az elhízás gyógyításának külön figyelmet kell szentelni. Az
elhízás és a kedvezőtlen étkezés az alapja a metabolikus szindróma kialakulásának is, melyet a szakirodalom „halálos kvartett"-nek nevez, tekintettel arra hogy a pácienseknél a metabolikus szindróma nagyon
nagy elhalálozási arányt okoz.
Az előadók a belgrádi Egészségügyi Kar professzorai, Prof. Dr Dragan Micić és Prof. Dr Jagoda Jorga voltak, valamint Dr Edita Stokić az újvidéki Egészségügyi kar professzora. A szaktanácskozáson részt vett
Dr Ljiljana Miljački, az Általános orvosi szolgálat főorvosa, Dr Radmila Pavić, az Egészségvédelmi és betegségmegelőzési központ főorvosa, továbbá a Cukorbetegek tanácsadójának orvosai, Dr. Molnár
Attila, Dr Darko Rastović, Dr Marija Mandić, Dr Verica Dronjak valamint a tavankúti Egészségház felelős orvosa, Dr Ana Dronjak.











