GONDOSKODÁS AZ IDŐSEKRŐL ÉS BETEGEKRŐL
A Szabadkai Egészségház a Köztásrasági Egészségügyi Minisztériummal, a Gazdasági és regionális fejlesztési minisztériummal, a Nemzeti foglalkoztatásügyi szolgálattal, valamint a Köztársasági egészségbiztosítóval együttműködve október elsejétől az idei év végéig, december 31.-ig folytatja le az „ELSŐ AZ EGÉSZSÉG, AZTÁN MINDEN MÁS...SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ÉS GONDOSKODÁS AZ IDŐSEKRŐL ÉS BETEGEKRŐL" kampányt. A tervezett akció köztevékenységből áll, mely során az Egészségházak a meghatározott három hónapos időszakon belül munkaviszonyt létesít két ápolónővel a Nemzeti foglalkoztatásügyi szolgálat jegyzékéről. Az ápolónők azon idősek háztartásaiba látogatnak el, akik az általános orvosi szolgálat egészségházai szolgáltatásainak felhasználói és gondoskodnak róluk. A szolgálat arra törekszik, hogy minél több olyan pácienset el tudjon látni, akinek szüksége van a gondoskodásra. Az akció anyagi támogatója a fent említett Egészségügyi, valamint a Gazdasági és Regionális fejlesztési minisztérium, továbbá a Köztársasági Egészségbiztosítási Pénztár, az egészségházak pedig a Nemzeti foglalkoztatásügyi hivataltól kapnak támogatást a terv megvalósítására. Az akció befejezését követően az Egészségházat kötelezik arra, hogy jelentést adjon át az elvégzett köztevékenység eredményeiről az Egészségügyi minisztériumnak valamint az Egészségbiztosítási Pénztárnak.











