A SZABADKAI EGÉSZSÉGHÁZ TÖRTÉNELMI FEJLŐDÉSE
Az egészségügyi ellátás Szabadkán jelentős hagyományra tekint vissza. A városnak már a XVIII. század végétől (1778-tól) kinevezett első fizikje volt dr.Gogolyák Mátyás személyében. Ugyanakkor, mint minden kezdet, nehézségekkel is küzködött a gyógyászat - a XIX. század második felében az elhunytak több mint fele esetében nem végzett orvos vizsgálatot, tehát lehetetlen volt nyilvántartást vezetni.
A XIX.század második fele az új tudományok és felfedezések korszaka volt, ez az orvostudomány fejlődését is jelentette, mely terén környezetünkben is észrevehetőek voltak a változások a megelőzés és a gyógyítás terén egyaránt. A XIX.század elejére jellemző az egészségügyi létesítmények kezdeti működtetése,de ugyanakkor már szervezett egészségügyi felügyelőségi – tisztiorvosi - szolgálat, halottkém szolgálat, magánrendelők és katonai kórházak működtek.Az első világháború után több szanatórium is kezdett működni: 1920-ban Dr Heizler azután 1930-ban Dr. Vilhelm működtetett hasonló intézményeket.
Kiemelt év a szabadkai egészségügy fejlődésében 1925. - ekkor kezdte el működését a „ Nép egészségének háza” azzal a szándékkal, hogy először egyesítse a preventív (megelőző) és kuratív (gyógyító) medicinát. Ezt az évet tekintjűk a mai Egészségház megalapitásának a szó legbővebb értelmében.
A” Nép egészségének háza” magába foglalta még a „Tüdőszűrő állomást” a„Bőrgyógyászati és nemi betegségek állomását”,valamint az „Iskolások poliklinikáját”. Ebben az időben tették le Szabadkán a különböző gondozó szolgálatok alapjait. Ezt az időszakot a második világháború elejéig sok szervezetlenségi probléma jellemzi. Szinte semmilyen együttműködés sem volt abban az időben a kórház és a kórházon kivűli betegellátás között.
A második világháború utáni időszak nagyon nehéz volt, mert a szétrombolt országot újra kellett építeni és az egészségügyet is ujraszervezni. A városi egészségügy a felszabadulás után is igen nehéz körülmények közt folytatta tevékenységét. A szakrendelés és a gondozó szolgálaton kívül működtek még orvosi rendelők a körzeti ambulanciák szintjén, valamint fogorvosi rendelők is.A környező községekben is működtek egészségházak.
A fogorvosi poliklinikát 1947-ben azzal a szándékkal alapitották,hogy koncentrálja a fogorvosokat és fogászokat.
Az egészségügyben 1950-ben kezdték el a társadalmi önigazgatás bevezetését Az új szervezési eljárások az egészségügy önállósításához vezettek.A magánrendelőket 1958-ban szűntették meg azzal a magyarázattal, hogy az új szervezés nem indokolja a betegellátésban a jogok biztosításának fenntartását.
Az ötvenes évek végén 6 új egészségház épült, továbbá az Anya és gyermek egészségvédelmi központ, valamint az Egészségvédelmi Intézet.A hatvanas évek elején, pontosabban1960-ban további egészségházak épülnek Bajmokon, Bácsszőlősön, Hajdujáráson, Kelebián, Békován, Györgyénben, Nagyfényen stb.Ugyanebben az időszakban létesülnek a gyárakban is egészségügyi rendelők: a Severben , a Szolidban, a November 29-ben stb. A szabadkai községben 1962 és 1977 között új, részleges szervezési átalakítás történt. Így 1963-ban egybevonták az addig önállóan működő egészségi állomásokat, tehát ezentúl 13 önálló egészségügyi munkaegység működött - szabadkai általános kórház,szabadkai egészségügyi állomás, bajmoki egészségügyi állomás stb.
További átszervezési törekvések eredményeképpen 1970 január elsejétől tíz önálló egészségügyi intézményből létrehozták az Egészségházat (ma is ismert formájában), elsősorban a kórházon kivüli egészségügyi ellátásra, a járóbeteg ellátásnak megfelelő rendelői gyógykezelést.
Az egészségvédelmi szolgálat további átszervezésének eredményeként 1974. január elsejétől a Szabadkai Egészségügyi Központ tömöríti a község összes egészségügyi intézményét, az egészségházakat és a kórházat is. Eleinte 25, majd 1977.-től 10 társult munka alapszervezet alakult meg, továbbá a közös szolgálatok munkaközösége.
További szerkezeti újítást vezettek be 1989-ben, amikor kialakul az Egészségügyi Központ három munkaegysége, a Kórház, az Egészségház Hálózat, és a Városi gyógyszertár. Négy éven belül, 1993-ban kiválik a Városi gyógyszertár és az Egészségügyi központ további két munkaegységgel 2006-ig, amikor állami szinten elkezdődik feloszlatásuk illetve szétválásuk kórházakra és egészségházakra, amelyek az önkormányzatok fennhatósága alá kerülnek.
Tehát 2007.11.21-től az „Egészségház” újra önálló vállalatként működik.
Az Egészségház élére 1970-ben dr. Dulity Josipot nevezték ki 1974-ig, az Egészségügyi központ alapításáig. Az Egészségház mai formájában 1989-ig nem létezett, mindaddig, amíg az intézmény nem alakult át az Egészségügyi Központ. Az igazgató 1989-1993-ig Prim .Dr. Tóth Bagi László,1993-tól 1994-ig dr.Tót Tivadar, 1994-től 2003.-ig dr.Bojana Višnjić, majd 2003.-tól először igazgatóként majd mint ügyvezető igazgatóként Dr.Ružica Crnnjaković Tonković.
Irodalom és források
1.Szekér L.Az egészségügy fejlődése Szabadkán. In Vukovity M. és munkatársai: A szabadkai orvosi egyesület 40 éves fejlődése.(1945-1985) Szabadka, 1985: 7-35.
2.Szabadkai Egészségügyi központ levéltára.










